Összefoglalás a rákstatisztikákról

Magyarországon évente 30 000-35 000 ember hal meg daganatos megbetegedésekben, ez azt jelenti, hogy jelenleg minden negyedik ember rákban hal meg hazánkban. A daganatos megbetegedések számának aránya nagymértékben megnőtt az 1700-as évekhez képest, a középkorú korosztályban egyenesen vezető halálok.[1] A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség tanulmánya szerint az elmúlt két évtizedben a rákban megbetegedett gyerekek száma évente 1 százalékkal, a serdülőké pedig 1,5 százalékkal nőtt. A vegyi anyagok fokozott és egészségügyi szempontból nem mindig megfelelően kontrollált használata bizonyosan hozzájárul a daganatos megbetegedések számának növekedéséhez. Az ETTSZ felmérése szerint 2003-ban a rákkeltő anyaggal exponált munkavállalók száma 11 804 volt, és a foglalkozási eredetű allergiás megbetegedések többségét is vegyi anyagok okozzák. Évente közel 1400 a foglalkozási eredetű daganatos megbetegedések száma, melynek kezelése csak Magyarországon 84 millió euró értékű. A háztartásban, a mindennapi életben használt anyagok hatásai viszont kiszámíthatatlanok. Például egy 2008-as vizsgálat szerint aki évente legalább kilencszer festi a haját, annak 60%-kal megnő az esélye a leukémiára.[2]

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2010 márciusában 1000 felnőtt lakost kérdezett a szintetikus vegyi anyagokkal kapcsolatos ismereteikről, véleményükről, félelmeikről a Levegő Munkacsoport megbízásából.[3] A felmérés alapján egyértelmű, hogy a hazai lakosok tartanak a vegyipar termékeitől, leginkább a rák és a kemikáliák között látnak kapcsolatot.

1. ábra.Vélemények arról, hogy milyen egészségügyi problémákat okozhatnak a termékekben lévő szintetikus vegyi anyagok (nyitott kérdés, említések aránya, százalék). Forrás: Medián, 2010